2010. december 24., péntek

31. Urunk születése ikon

"Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal megnyugtatta őket: "Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket." Egyszeribe mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakartú embereknek!"

(Lk 2, 6-14)


Az Úr születésének ikonján Lukács evangéliumának jelenetét szemlélhetjük. Ahogy ezt keleten hívják: Az Úr test szerint való születésének ikonja. A karácsonyi betlehem tárul a szemünk elé az ikonon. Felhívás ez számunkra: nézni és látni, amit az angyalok és a pásztorok is néztek és láttak. Közös hivatásunk szemlélni az Istent, hiszen a megtestesülés óta Jézus Krisztusban már látható.
A megtestesült Ige a világmindenség középpontja. Ezért található az ikonok közepén a jászol a Gyermekkel. A VI. századtól kezdve Mária központúvá váltak az ikonok, az Istenszülő került a középpontba. Mindenesetre Anya és Gyermeke elválaszthatatlanok egymástól. A megtestesülés kettőjük közös története. Az evangéliumi történet és az ikon közepén ők találhatók.
Egy fénysugár száll alá az égből a földre, bevilágítva a sötét barlangba. Izaiás szavai tárulnak a szemünk elé:
Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is. (Iz 45,8)
Az ég immár nyitva van, fény árad belőle. Az Ige megtestesült. A fénysugár három ága a Szentháromság teremtetlen fényét szimbolizálja. A fény útjának közepén egy kozmikus jel, egy csillag látható. Ez a ragyogás vezette a bölcseket, ezt szemlélték a pásztorok. A megtestesülés a teremtetlen fény megnyilvánulása. Isten leszáll az égből és belép az emberi világ sötétségébe. Ahogyan János evangéliumában olvashatjuk:
A világosság világít a sötétségben, ... Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, ...(Jn Pr. 5.9-10)
Isten dicsőségének fénye, amely azelőtt a Jeruzsálemi Templomban volt, az Ő Fiában jelenik meg teljes ragyogásában.
A fény bevilágít a sötét barlangba, mely az alvilágot jelképezi. Isten leereszkedése ez oda, ahol az emberiség sötétben és a halál árnyékában található. Később folytatódik ez a kiüresedés: Jézus Jordánban való megkeresztelkedésével.
Az égből jövő fény beragyogja az egész világot. Az ikon arany színe jelzi ezt, amely szinte fénnyé változtat mindent.
A hármas hegység szintén a Szentháromságos Egy Istent jelképezi. A középső hegy a Megtestesült Ige.
Az ikon közepén található sötét barlangban a megtestesült Ige, mint gyermek, pólyába takarva. De nem egy ma született gyermek arcvonásait viseli, hanem egy felnőttét. Az Örök Bölcsesség megtestesülését akarják ezzel kifejezni.
A jászol, amelyben fekszik, olyan, mint egy sír, mint egy oltár. Sír, mert a születés magába foglalja a megváltó halált is. Oltár, mert az Ige, aki megtestesült Betlehemben az élet Kenyerét adja számunkra az Eukarisztiában. S Betlehem jelentése: a kenyér háza.
A Gyermek pólyába van tekerve, csak az arca látható. Elővételezése ez a halotti lepelnek, amely a sírban takarta.
Kezdettől fogva két mitikus állatot is ábrázolnak az ikonokon: a szamarat és az ökröt. Melegítik leheletükkel. De sokkal mélyebb jelentésük is van. Jelen vannak, hogy a teremtés ezen alsó foka is jelen legyen az újjáteremtés pillanatában. De utalás lehet Izaiásra is:
"Halljátok egek és te föld figyelj, mert az Úr beszél. Fiakat neveltem, és naggyá tettem őket, ők mégis hűtlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni." (Iz 1,2-3)
Szűz Mária szintén az ikon középpontjában van. Királyi bíborba van öltözve, jelezvén a Szentlélek kegyelmeit. A sörös szín Krisztus szenvedésének a színe, jelképe is. A szeretet, az Ő istenanyai méltósága az, ami beburkolja
József, a Szent Szűz jegyese az ikon bal alsó részén ül. Egy kicsit távol van a barlangtól, jelezve, hogy a gyermeknek más atyja van, a mennyei Atya. Ő a misztérium őrzője. Éppen ezen a misztériumon gondolkodik. Nehéz befogadni a misztériumot, amely Krisztusban nyilvánult ki. A töprengő József az emberiség kétségeit is szimbolizálja. Az állatbőrbe öltözött pásztor, aki mellette áll, az ördög. Ő a kísértő. Kétséget, ingadozást akar benne kelteni a misztériummal szemben.
Az angyalok karácsony mennyei szereplői. Az ikonon különböző feladatokat ellátva jelennek meg. Nézik az égi fényt és imádják istenségét. Tisztelettel fordulnak a Gyermek felé és imádják az Isten Fiát az Ő emberségében. Viszik a pásztoroknak a jó hírt. Isten küldöttei ők, az emberek társai, akik értünk virrasztanak. Az angyalok éneklik: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön az istenszeretőknek.
A pásztorok, nyájukat legeltetve fogadják a jó hírt, vagy éppen már ajándékaikat viszik az újszülött gyermeknek, vagy pedig furulyáznak szegény és egyszerű örömük kifejezésére. Ők Jahve szegényei, Izrael maradéka, akik egyszerű lélekkel fogadták be Isten országát.
A napkeleti bölcsek éppen úton vannak lóháton a zsidók újszülött királya felé közeledve. Követik a csillag jelzését. A népek megszámlálhatatlan tömegét jelenítik meg, akik majd követik a megjelent Üdvözítőt. A hagyomány szerint ajándékot hoztak az újszülöttnek. Aranyat a királynak. Tömjént az Istennek. És mirhát a halandó embernek. Felfelé, a csillag felé közelednek, ábrázolva ezzel minden ember Istenhez irányuló vágyát. De ahogyan Keresztes Szent János mondja: Ha egy ember keresi az Istent, akkor az Isten sokkal inkább keresi őt. Már nem kell felhatolniuk a csillagok világába, mert maga az Isten száll le az emberhez.
Az ikon alján két asszony látható. Ők segítettek Máriának a szülés után és most fürdetik a Gyermeket. A megtestesülés tanúi ők. Valódi gyermek, akinek szüksége van a gondoskodásra. Egy keresztelő kúthoz hasonló tálban fürdetik a gyermeket. Aláhúzva ezzel a keresztség jelentőségét, amely eltemetkezés Krisztusban, és beöltözés Krisztusba. Karácsony az újjászületés kegyelmeinek elővételezése. Ahogyan keleten hívják: téli húsvét.


A látás személ, a szív befogad. A hit gazdagodik. Az imádság szárba szökken. Isten a velünk levő Isten: Emmánuel.

2010. december 18., szombat

30. "Hová rejtőztél el...?"

1. és 2. versszak:

Hová rejtőztél el, Szerelmem?
S miért hagytál itt sóhajommal?
Mint szarvas elfutottál,
De megsebezve engemet.
Kimentem, hívtalak, - s már eltünél.

Ó, pásztorok, ha ott volnátok
A hegyoldal cserényei körül,
Ha tán látnátok őt,
Kit lelkem mindennél jobban szeret,
Mondjátok neki: vágytól, kíntól meghalok.

Az ember alapélményét adja meg ez a pár sor. Már felismeri a lét hiányát. Hogy valami hiányzik neki. Hogy valaki hívja. Elkezdi keresni élete értelmét. Már elindult a Belső Várkastély legbelsőbb szobája felé. Nem elégíthet ki minket ez a világ. A végtelenre vágyódunk. Meg vagyunk sebezve. Valami nincs rendben. Óriási a zsidó nép tapasztalata: meghívottság, a bűn tudata. Rájöttek arra, hogy valami nincs rendben ebben a világban. Szomjasak vagyunk, mint a szamariai asszony. Persze lehet ezt tagadni, pótlékokat keresni... De látszat világunk egyszer össze fog dőlni.

Már nem úgy általánosságban szomjas valamire; hanem Krisztusra. Ez már nem egy általános keresés, henem Krisztus keresés. A Szent már nem a kezdőknek szól, hanem akiknek már hiányzik Krisztus.

Teológiai magyarázatok: A már igen, de még nem állapotában vagyunk. Már elkezdődött, de még nem teljesedett be. A beteljesedés csak a túlvilágon valósulhat meg. Még a legnagyobb földi kegyelmek sem azonosak Istennel. Még a legnagyobb lelki szárazságok sem bizonyítják Isten távollétét. Ezért a lélek a végső egyesülésre vágyódik és törekszik.
E földi életben az ember az ő bensejében találhatja meg Istent. (Belső Várkastély, Szent Ágoston tapasztalata, benső ima.) Isten templomai vagyunk. Bár még így is rejtőzve van, de legalább tudjuk az utat. Talán bújócskázik az Isten? Ez a tisztulás időszaka. Ő a legjobb pedagógus.
Kihív a bűn állapotából. (Mint a zsidók mi is kivonulunk Egyiptomból, átkelünk a Vörös tengeren, és a mi életünkben is következik a 40 éves pusztai vándorlás.) Ez az aszkézis időszaka. De a kezdet az mindíg misztikus. Isten megérint, megsebez. Erre a válasz an én keresésem. Aszketika és misztika mindíg együtt jár. Párbeszéd az életünk. Ahogy az imádság is.
Isten mindíg hív, mindíg válaszolnunk kell. (Isten élmények, egy-egy jó könyv, a természet szépsége, a Lélek sugallatai...) Hagyjuk, hogy a Lélek vezessen minket! Ez a hit zarándokutja. Oda menni, ahol Krisztus van, és onnan eljönni, ahol Krisztus nincs. S hogy a rejtekben levő Istent megláthassuk, nekünk is el kell rejtőznünk. Oda ahová Ő is elrejtőzött. Vagyis utánoznunk kellJézus Krisztus életét és tanítását. Ez a bensővéválás útja. Hitben, reményben és legfőképpen szeretetben kell Őt keresnünk. Lásd a Szeretet himnuszt!
Ezt a kis ikont az Úr mennybemenetele ihlette. (Lásd az Úr mennybemenetele ikon magyarázatát!) Keressük az Úrral való kapcsolatot itt a földön. Keressük a vele való mélységes egyesülést. Várjuk Krisztus második eljövetelét. Ádvent. Vágy, keresés, virrasztás. Vágyában a lélekkezével utánanyúl, baljával a fájdalmát fejezi ki. A keresés és a szeretet feszültsége érezhető. Az Egyház, s egyben a mi kétezer éves várakozásunk Isten felé.
A pásztorokhoz fordul, akiket angyalok jelképeznek, akik, mint Isten hírnökei fel és leszállnak a mennyei létrán. A pásztor pozitív kép a Bibliában. Tehát nem akárkiket szólít meg. Pozitív személyeket.
Mint a szarvas, aki gyorsan el tud tűnni. A Bibliában a szépség jelképe a szarvas. A jegyes bókja vőlegénye felé. Az Úr oktatásának kettős természete ez: jelenlétével vígasztal, távollétével pegig próbára tesz és keresésre buzdít. Isteni pedagógia.
Ezek a lelki szárazságok talán sokkal fontosabbak, mint a vígaszok. Ezek emelik magasba a lelket.
"Kimentem." Kilépés a világból és önmagunkból. Elhagyni a kábítószereket, a pótlékokat. Ahogy a Sötét éjszaka című versében is megírta.
De Isten ezzel még nem tölti be életünket. Még nagyobb üresség lesz a lélekben, hogy még jobban keresse Istent. Ez a tisztulás folyamata. Isten nem akar becsapni bennünket, nem akarja kiszúrni szemünket mindenféle földi pótlékkal. Önmagával akar bennünket megajándékozni. A fa is hangos sírás közepette lesz eggyé a tűzzel.
Ezzel a lélek elkezdi keresni szerelmét, kit mindennél jobban szeret. Ez a keresés egyben a megtisztulás útja is. A hit zarándokútja. A 40 éves pusztai vándorlás.
Elindul az ember keresni vágyaira a választ. De ezt a világ nem adhatja meg. Csak időleges kábítószerek. Neki hatalmasabb vágyai vannak. S minden Istent juttatja eszébe. Minden Istenről dalol. (Az I. Vatikáni Zsinat szerint, aki nyitott szívvel nézi a világot, az megláthatja benne Isten teremtését.) De ez a léleknek nem elég. Végtelen vágyai vannak, amiket csak egy végtelen tud kielégíteni. S az Isten nem akarja kiszúrni a szemünket földi ajándékokkal. Önmagával szeretne megajándékozni bennünket. S ezért ültette belénk a végtelen utáni vágyat.
Keresem e ilyen őszinte szívvel?
Isten az ember egészsége és jóléte. Nélküle élő halottak vagyunk. Aki nem imádkozik az is élő halott. Az Istennel való kapcsolatra vagyunk teremtve. Képmások vagyunk, ikonok és templomok. Élem e ezt a kapcsolatot? Építem e ezt a Belső Várkastélyt? Tartom e Vele a imádságban a kapcsolatot?
Isten az élet. Ő él. Mi csak éldegélünk. "Igen, az élet megjelent." Isten megismerése hatalmas minőségi változást jelent az életünkben.
Először a lélek közvetítőkön keresztül akar hatni kedvesére. A tiszta szeretetből fakadó vágyain, s az angyalokon keresztül. Őket nevezi pásztoroknak. Minden követ megmozgat, csakhogy elérhesse Istent, szerelmét. De ezek még csak az első lépések a keresésben.

2010. december 11., szombat

29. Részlet a nagyképből

A kép hátterében egy összetett szimbólum található, ami Máriát és az Egyházat jelképezi. Mindkettő a szentség misztériumát jelenti. Az Egyház épületében áll Mária, mint közbenjáró. Aki a saját ruháját nyújtja a világnak, a skapulárét. Ő a napba öltözött asszony. Mária, mint a legszentebb áll előttünk bíborba öltözve. Ami a Szentlélek kegyelmét és szeretetét jelenti. Ő a kegyelemmel teljes. Skarlát vörös felhőn áll, ami Illés tüzes fogatára utal. Mária az Egyház és mindannyiunk modellje az égbe vezető úton. Az Élő Szeretet Láng ott izzik Máriában is. Isten szeretete és kegyelme. Ő a kegyelemmel teljes.
Egy oltár is látszik az épületben: az imádság helye egy kehellyel. Az oltár az Istennel való kapcsolat helye. Utalás ez Keresztes Szent János papságára, az Eukarisztiára és a Szentmisére.
A hét égő gyertya, ahogy a Szent mellén is Isten szeretetét jelenti. (Jelenések könyve.)
Alatta látható a Kármel címere és jelmondata:
"A buzgóságtól égek a seregek Ura iránt!"
Isten szeretete az, ami mozgatja a rendet. A Kármel lelkisége a lényeglátás.
Mögötte hármas függöny, amely elválasztja tőlük a misztériumot. De már múlóban. Szétszakad. Krisztus halálakor szétszakadt a Templom függönye.
Az egész gyönyörű épület utalás a granadai Alhambrára, mely szomszédságában volt a Los Martires kolostor, ahol élt és írta műveit. De méginkább, ez a mennyből alászálló Jeruzsálem. Az eljövendő. Az Istennel való végső ideális kapcsolat. Amit nekünk is ki kell alakítanunk az életünkben.
Két harangtorony is látszik. Utalás halálára. 1591 december 13-14. A kolostor harangjának hangjára ment át a sötétségből a fényre, hogy már a mennyben énekelje a matutínumot.
Én hogyan fogok meghalni? Hova indulok halálomkor?

2010. december 4., szombat

28. A középső nagy kép

A központi képen már megdicsőülve jelenik meg a szent.
Isten szépségébe van beöltözve. Krisztusba. Ez a végső cél, a mi hivatásunk is.
A már megváltott és átformált ember.
Mennyei és isteni ember - mondaná Szent Terézia.
Az egész lelki folyamat végét jelképezi: már Istennél van megdicsőülve. Elérve a szeretet teljességét.
De a szent története egyben Isten története is. Isten misztériuma.
Ezt jelzi az arany szín.
Az egész ikon fókuszában, a szent mellén vörösen izzik: az Élő Szeretet Láng. A Pünkösdi Láng. A Szentlélek élteti. MInden a Lélek által történik. Jelzi, hogy élő templomok vagyunk, a Szentlélek templomai. Lakást vett bennünk a Szentháromság.
A Belső Várkastély fénye ez, a legbensőbb szobáé. Ide kell eljutni.
(Evangélium és misztikus teológia ugyanaz.)
Amiről az Evangélium egy mondatban ír, arról a szent egy könyvet ír.
Ez a fény vezeti az éjszaka útján.
A feje körüli glória Isten misztériumát jelzi. Arany és kör. Isten két jelképe. A kör, aminek tulajdonképpen egy oldala van, és nincsen kezdete, se vége. Nem az ember üdvözíti önmagát, hanem az Isten váltja meg. Isten működik az emberben. Az igazi főszereplő az Isten.
Kezeit az imádság testtartásában tartja. Szemlélődés, imádság. A misztérium szemlélése. Nézni Őt! - mondja Szent Terézia. és közbenjárás a világ üdvösségéért. Mint pap folyamatosan ezt teszi. Mint az ikonosztázokon: Mária, a Keresztelő és a többi Szent: közbenjárnak értünk.
A hiteles keresztény élet kettőssége ez: szemlél és továbbad. Lát és tanúskodik. Látó ember és tanú. Mária és Márta mindíg együtt jár az emberben, hogy közesen szolgálják ki az Urat.
Ajka kicsiny: a csendet szimbolizálja. Hallgat: Ő maga nem beszél, de kinyitja füleit Isten felé.
A szájnak kettős természete van: Istent dicsőítheti de átkozhatja is. Hideget fújhat és meleget lehelhet. Nem nagy szájú, hanem Istenre figyel.
Úgy áll előttünk, mint az új ember, aki újjá van alkotva vízből és Szentlélekből.
Feje fölött a Lélek galamb képében van ábrázolva. Az első teremtéskor is ott lebegett a vízek fölött. Most is. Az Atya és a Fiú közös Lelke szentel meg bennünket.
Mennyire fontos pünkösd lelkülete! Az új teremtés állapotában vagyunk, és ez több, mint az első.
A Szent mögött egy hegy, a hegyben pedig egy sötét mélység látszik, ami ellentétes a szent fehér palliumával. A fehér pozitív szín az ikonográfiában.
A hegy az Isten közelségének és keresésének helye. Ahol közel vagyunk hozzá. Teofániák színhelye.
A barlang is lehet a teofániák színhelye, de a sötét alvilágot is jelentheti. A lélek sötét éjszakájaként egyszerre jelenti mindkettőt. Isten közelségét és távolságát is. Kettős szimbólum ez: a Kármel hegyére, a tökéletességre vezető út ez. És a sötét éjszaka, amelyben megtisztul a lélek. Mindkettőről szól ez a vers. Összefoglalja őket, az egész lelki életet.
A Szent a föld szélén áll, ami szintén kettős szimbólum. Az első a teremtés, amit a káoszból kiemelkedő szárazföld jelképez. És a három hullám: a keresztség hármassága, ami az új teremtés. A keresztség egy új teremtés, kiemelkedés a bűn káoszából. A földnek ugyanaz a sorsa a Bibliában, mint az embernek. Azonos az útjuk az üdvtörténetben.
A Szenttől jobbra egy forrás látható három hullámmal.
A forrás az egyik legnemesebb jelkép a Bibliában: Isten a mindenség forrása. Jelenti az életet, amire az emberek vágyakoznak. A Szentháromságot és az Eukarisztiát jelképezi. Ezek éltetik élete folyamán.
Ahogy azt a Forrás című versében megírta. Bár éjszaka van, a hit sötét éjjele, de mégis van, ami táplál bennünket.

A Forrás

Tudom, hogy forrás fakad titkosan,
bár éjszaka van.
Ez örök forrás rejtőzik szemünktől,
barlangnak sűrű mélységében tör fel,
bár éjszaka van.
Nem tudni hol, mert eredete nincsen,
ám, ami van, ered belőle minden,
bár éjszaka van.
És szépségéhez nincs hasonló semmi,
az ég és a föld szokott belőle inni,
bár éjszaka van.
Tudom, hogy nincs legmélye, hol szaladna,
és nem tud senki átlábolni rajta,
bár éjszaka van.
Hogy tisztaságát semmi ne zavarja,
hogy minden fény a fényét tőle kapja,
bár éjszaka van.
Tudom, belőle órjás erek folynak,
eget és poklot, embert záporoznak,
bár éjszaka van.
Tudom, az ér, mi sodrából kiválik,
mindenható, akűrcsak ő, e másik.
Bár éjszaka van.
Mi kettőjükből tör egyetlen egybe,
nincsen ki Nála fontosabb lehetne,
bár éjszaka van.
Az örök forrás, titkos útját járva,
élő kenyérben életünk kínálja,
bár éjszaka van.
Íme, e sötétben látja a teremtmény,
hogy oltsa szomját, vizét felkeresvén,
bár éjszaka van.
Azt az eleven forrást, mire vágyom,
az élet kenyerében megtalálom,
bár éjszaka van.

A sötét barlangban egy létra látszik. A létra az Istenhez emelkedés jelképe. A sötét éjszaka szemlélődését jelképezi, mely felemeli az embert Istenhez. Ez a hit.

A Szenttől balra egy fa látható. Ennek is kettős jelentése van.
A fa jelentheti a bűn eredetét. De az égig is érhet, mint Krisztus Keresztje. Így a megváltást jelenti. A fa az ember jelképe: hozhat jó, de rossz gyümölcsöt is. A paradicsom fája, vagyis az eredendő bű. És az élet fája, vagyis a Kereszt, a megváltás, Krisztus jegyesi szövetsége az Egyházzal.
Keresztény életünk misztériumainak alapjához vezet el bennünket a Szent. Nem egy mellékes témáról beszél. Nem egy lelkiség a sok közül. Hanem az életről beszél.
Fent az isteni világ kékségét három szín választja el a földi világtól: piros, zöld, fehér. A három teologális, isteni erény: a szeretet, a remény és a hit. (Szeretethimnusz.) Amik egyedül képesek csak elvezetni az embert az Istenhez. Megint a lényeg.
A két szeráf a háromszor szent Isten dicsőségét énekli. Ez már a mennyei liturgia, amibe a szent is ba akart kapcsolódni halálakor. Ez a mi hivatásunk is. Földi életünk nem választható el a mennyeitől.
Az ikon Krisztus, Mária és az Egyház misztériumáról is szól. Mert az Egyház Krisztus titokzatos teste. Mert Mária az Egyház, s mindannyiunk prototípusa, előképe.
Az arany mezőn felirat: Keresztes Szent János.
A reform után ez lett az Ő új neve. Így ismeri őt az Egyház liturgiája. Így van Ő beírva az Élet Könyvébe. Krisztus adja neki ezt a nevet lehajolva az égből, keresztet tartva. Utalás ez a segoviai látomásra:
"Mit akarsz hogy adjak neked a sok szolgálatért?" S Ő így válaszolt: "Szenvedni és megvettetni érted."
Nekünk is van egy nevünk. Nekünk is van egy életünk.

2010. november 27., szombat

27. Keresztes Szent János ikonja

Keresztes Szent János ikonja a Szellemi páros ének című verse alapján készült.
"A tökéletesség magas állapotának énekei a lélek és az ő Jegyese között."
Egyfajta párbeszéd, a szeretet társalgása ez.
"Ha a lélek keresi az Istent, akkor Isten sokkal inkább keresi őt." - mondja Keresztes Szent János.
Ez egy igazi ádventi vers, gondolat.
Alkalmas egy ádventi lelkigyakorlatra, megfontolás végett.
Ez maga az élet. (Vagyis nem csak ádventben kell megfontolnunk, hanem ez alapján kell felépítenünk életünket, lelki életünket.)
Ezért csak a szerető lelkek érthetik meg.
Meg kell nyílnunk.
A szeretetre akar elvezetni bennünket, mert ez a bölcsesség és a misztika.
A szeretetre vagyunk megteremtve. Ez a tökéletesség, maga az Evangélium. Ennek a misztikus teológiának a szeretet az alapja.
Az egész életünk nem más, mint párbeszéd. Meg vagyunk szólítva, nem mindegy hogy milyen választ adunk.
"Szeretni annyit tesz, mint szeretve vagyunk." Felfedezzük a másik szeretetét.
A szeretetre vagyunk meghívva és megszólítva. A válasz is csak ez lehet.
Csak a szeretet által lehet megérteni ezt a verset és ezt az ikont.
A Szellemi páros ének alaphangulata megegyezik Avilai Szent Terézia Belső várkastélya első lakásának lényegével. Valami hiányzik, el kell indulni. (Nem a hitetleneknek szól.)
Hanem azoknak, akiknek hiányzik az Úr. Már megérintette őket a kegyelem. Válaszolni kell.
Fáj a léleknek, hogy olyan távol érzi magától az Urat, ezért elkezdi keresni. A szeretet döbbenete ez a vers, innen fakadnak a sóhajok.
Az imádságról is szól ez a vers és ez az ikon. Az imádság nem más, mint párbeszéd. Együttlét valakivel. Az imdáságnak is meg van a maga története. Folyamat.
(A Belső várkastélynak csak egyetlen bejárata van: az imádság.) Ezért csak imádkozva lehet megérteni. A lelki élet nem más, mint az imádság története.
Másrészt maga a szent állítja, hogy nem lehet mindent elmondani erről a témáról, erről a versről, erről az ikonról. Magunknak kell folytatni, egész életünkkel. (Tapasztalat szerzés!)
Ezek a gondolatok is csak egy oldalát mondják el. Gondolat ébresztők. Ha nem lépek dialógusba az Istennel, akkor csak monológ lesz. Tragédia és nem Evangélium.
Az imádság egy életforma. Párbeszéd, kapcsolat, keresés, várakozás, együttlét, készülődés: mint az ádvent. Nekünk is el kell indulni, keresni kell, várakozni; de Ő is keres minket. Elöbb, mint mi.
Ez az örömhír, az Evangélium. Az Isten a paradicsom óta keres minket, hív, várakozik. Az ember a paradicsom óta vágyakozik, lelke mélyén. A paradicsom mint egy ideális állapot Isten és az ember között. Ahová vissza kell térnünk. (Nem a helyhez, hanem a kapcsolathoz. Jézus Krisztusban persze annál még többet kaptunk vissza.)
A paradicsom "hangulata" génjeinkben van. (Ha őszintén magunkba nézünk.) Persze ezt le lehet tagadni, lehet kompenzálni...de mint a homokra épített ház...
És lehetséges a találkozás. A szentek tanusítják. Krisztusban lehetséges, Csak benne. Erről szól a Lelki ének, ez az ikon.
A lélek és a Vőlegény párbeszéde ez. Allegória. Isten jegyesként szeret minket. Szerelmes az Isten az emberi lélekbe. (Énekek éneke. "Szomjazom!" "Adj innom!")
Mennyire fontos, hogy rádöbbenjünk erre, hogy helyesen tudjunk szeretni.
Csak ez a helyes kiindulás, az életünkhöz is. Ebből indul ki a vers is.
Mi ez a szerelmi állapot? Itt nincs méricskélés. A másik keresése ez.
Csak ebben az állapotban lehet megérteni.
Ezt a verset festették meg a Harissai kármelita nővérek Libanonban az ikonfestés szabályai szerint, a segoviai kolostor számára. Imádság és aszkézis közben.
De megérteni is csak így lehet.
Külső szemlélők nem lehetünk, be kell lépni, el kell kezdeni.
Ez nem egy irodalmi elemzés. Annál sokkal több. Életforma, megtérés.
Az egész versnek, ikonnak lehetne a címe: a sötétségből a fénybe. (Krisztus világosságára.)
Az átalakulás folyamata a lelki élet kezdetétől az egyesülésig.
A vers, az ikon nem csak a lélekről szól: Krisztus a főszereplő.
Az én életemnek is. (Én csak társfőszereplő vagyok.)

2010. november 17., szerda

26. Krisztus ikonok (5) "Krisztus, mint főpap"


"...a királyok Királya,

az urak Ura..."

(1Tim 6,15b)








Az athoszi Dohiaríu-monostor előcsarnokában is látható egy 1588-ban festett freskó, amely a Megváltót mint a "Nagy Főpapot" ábrázolja. Krisztus itt püspöki viseletben jelenik meg, amint áldást oszt. Kezében az evangélium... Krisztus felett ez a felirat olvasható: "A királyok Királya" (1Tim 6,15) és "A Nagy Főpap"; az evangéliumon pedig ezek a szavak: "Az én országom nem e világból való" (Jn 18,36)... A "nagy főpap" alakját a XVI. században már azonosították a "királyok királyának" alakjával. Így azután Krisztust királyi öltözékben is ábrázolhatták... Ez esetben pedig ennek az ábrázolásnak eredetét abban a "császári" ikonográfiában kell keresni, amelynek gyökerei az antik hagyományra nyúlik vissza.


Forrás: V. Lazarev: Középkori orosz ikonfestészet - Helikon - 1975 - 103.o.


2010. november 11., csütörtök

25. Krisztus ikonok (4) Pantokratór(3)




                                                           Andreasz Ritzosz, 15. sz.


  "...Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta."

(Mt 25,34b)




Az ikonosztázion centruma, összetartó ereje, gyújtópontja és legfőbb mondanivalója a szentély eszkatológikus jelentését vizuálisan erősítő ábrázolás, a trónon ülő Krisztus ikonja. A többi ikon létének és jelentésének ő ad értelmet.

A keleti keresztény másfél ezer éve néz szembe az utolsó ítélet Krisztusával, aki alakította lelkületét, aki a titkos vacsora és a kereszt ikonja között, vonalakban és színekben hitelesen közvetíti üzenetét. Tehát nemcsak egy ikonról van szó a többi között, hanem magáról a magyarázatról, az alapról. Ő a Pantokrátor (a mindeneket Ítélő), a Bíró, aki elfogad, vagy elutasít.  

A trónon ülő Pantokrátor pontosan az ikonosztázion közepén van, rendszerint méretben is nagyobb a többinél.

Az ábrázolásnak bibliai alapjai vannak. A legismertebbek így hangzanak: „Mikor eljön dicsőségében az emberfia, s vele mind az angyalok, helyet foglal dicsőséges trónján.” (Mt 25,31) és „Bizony mondom nektek ti, akik engem követtetek a világ megújulásakor, amikor az emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött” ((Mt 19,29). Az Apokalipszisnek, mint a Biblia utolsó könyvének mondanivalója rokon az előző idézetekkel: „ Akkor nagy, ragyogó trónt láttam. A rajta ülő tekintete elől menekült a föld és az ég, és nem maradt számukra hely” (Jel 20,11)

Az ikonon a díszes trónon ülő Krisztus látható, kezében zárt vagy nyitott evangéliumos könyv, másik kezét áldásra emeli, fején zárt bizánci korona, császári vagy főpapi öltözetet visel, vagy Krisztus egész alakban, állva, egyszerűbb köntösben jelenik meg, valamint csak félalakban. A nyitott könyvön rendszerint ez olvasható: „Jöjjetek Atyámnak áldottai…” (Mt 25,34).

   

Forrás: Nagymihályi Géza: Krisztus-ikonok szóban és színben - Jel kiadó - 2003.- 50.51.o.

2010. október 29., péntek

24. Krisztus ikonok (3) Pantokratór (2)














„Uram, mutasd meg nekünk az Atyát” – „Aki engem lát, az Atyát is látja”. (Jn 14, 8-9)

A Pantokratór (a világ fölött uralkodó) elnevezés eredete a görög nyelvű Biblia (Septuaginta) szövegére nyúlik vissza; a Jelenések könyvében található (Jel 1,8; 4,8; 15,3; 21,22). Istenre vonatkozó címnek az egyházatyák krisztológiai értelmezést adnak.

Az ábrázolás az ikonromboló harc megszűnte után fejlődött ki. Az ikonon Krisztus jobbjával áldást ad, baljában csukott vagy nyitott Evangéliumos könyvet tart, a megfelelő Evangéliumi idézettel. Krisztus Evangéliumának felirata, a Pantokratórhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem (övé lesz az élet világossága)” (Jn 8,12).

Krisztus arca komolyságot áraszt, de ugyanakkor kedvességet is. Haja a vállára hullik, szakállt visel. Feje körül dicsfény látható.

Az Isten Fia személyének hangsúlyozására a dicsfényben, bíbor vonalakkal, kereszt látható, görög betűkkel: 'O Ω Ν (ami azonos Jahwe nevével, Istenével, akinek személye Jézus Krisztusban megnyilvánult, de akinek lényege megközelíthetetlen*.

A dicsfényben lévő betűknek a következő magyarázata is lehet: „Az isteni élet szent körébe így berajzolt kereszt a szentháromsági szeretet élő tengelye. Az Atya a keresztre feszítő szeretet, a Fiú a keresztre feszített szeretet, a Szentlélek a szeretet keresztje, annak legyőzhetetlen ereje.” (EVDOKIMOV. P., Teologia della bellezza. L’arte dell’icona, Roma 19l81, 287.)

Ruhája kettős színével – a kékkel és a bíborral – kifejezi istenségét és emberségét. Krisztus alsó ruháján egy függőleges arany sáv látható a jobb vállánál. A bíbor és az arany az ókortól kezdve a királyi méltóságot jelképezi.

Az áldó kezének ujjai hosszúak. A hüvelykujj és a gyűrűsujj összeér. A mutatóujj és a középső ujj az ΙΣ nevet formálják, ugyanis a mutatóujj az I betűt formálja, a mellette lévő ujj, meggörbítve, a Σ betűt formálja. A hüvelykujj és a gyűrűsujj, melyek kereszteződve egyesülnek, s a mellette lévő kisujj a nevet formálják. Ugyanis a kisujj a gyűrűsujj mellett rézsútosan az X betűt formálja, maga kisujj pedig, melynek görbe az alakja, éppen ezáltal a Σ betűt jelöli. Az ujjak révén tehát kialakul a név, és ezért, a mindenek Teremtőjének isteni gondviseléséből az emberi kéz ujjai így lettek megalkotva..

A másik szempont, amit Krisztus áldó kezéhez lehet fűzni: két ujja az ő kettős, isteni és emberi természetét jelöli.

Az ikon felirata, Jézus Krisztus neve a IC XC betűkkel rövidítve.

Az ikonon Krisztust ragyogó arccal láthatjuk. Az istenséget jelzi maga a tündöklő szent arc, a mindenre figyelő szem, az érzékiséget háttérbe szorító kicsi száj. Az arcnak adott halvány pír viszont az emberség kiemelésére szolgál. Így embertestvérünknek látjuk Jézust az ikonon, isteni vonásaival : „Isten… azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is meg világosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk”. (2Kor 4,6)

Forrás: Ivancsó István: Krisztus - Ikon és liturgia 19. - Nyíregyháza, 1997.

2010. október 20., szerda

23. Krisztus ikonok (2) Pantokratór


Kurt Weitzmann, aki egyike a Szent Katalin kolostorban lévő ikongyűjtemény legjobb ismerőinek, a színek és formák finom játékát teológiailag a következőképpen értelmezi:
"Az ikon magas művészi kvalitásai nem csupán az enkausztika* technikájának kifinomult és nagyon pontos alkalmazásában lelik magyarázatukat, hanem a szigorúan kötött kompozícióban és a részletek vonalainak megrajzolásában is. Azzal, hogy az ikonfestő Krisztus alakját frontálisan a kép tengelyébe helyezi, és tágra nyitott szemeket rajzol anélkül, hogy azok egyetlen rögzített pontra szegeződnének, ezáltal sikerül felkeltenie a távolság és az időtlenség érzetét, az isteni természet képi kifejezését. Egyidejűleg kerüli a merev szimmetriát és életszerűvé teszi a testtartást azzal, hogy Krisztus testét alig észrevehetően jobbra fordítja.
További említésre méltó jellegzetességek: a pupillák nincsenek azonos magasságban; a bal szemöldök íveltebb, mint a jobb - ez olyan vonás, amely különösképpen hozzájárul az arckifejezés életszerűségéhez; ...a haj választéka enyhén oldalra csúszik, miközben a szakáll az ellenkező irányban van fésülve; a haj hullámzásának megfelelően a bal vállra omlik, a másik oldalon pedig hátrasimított. Minthogy az ikonfestő ilyen kifinomult módon kapcsolja össze az absztrakt és a naturalistább vonásokat, képes a Krisztus két természetéről, az isteniről és az emberiről szóló dogmát képileg közvetíteni." (The Monastery of Saint Catherine at Mount Sinai. The Icons. Vol. 1, Princeton, 1973, 15.o.)

Ennek az ikonnak a mintaképe nagy valószínűséggel konstantinápolyi eredetű, feltételezhetően a Khalké kapuzatán lévő híres Krisztus-ikon, amelyet a képrombolás... elején megsemmisítettek.

*Enkausztika technika: Ún. "Mélyített rajzú", viaszos pigmentfestékkel kitöltött és kiégetett festésmód, mint az egyiptomi El Fayum oázisában talált, a II. és III. századból származó római-egyiptomi múmiaportrék. Ez a festési tecnika méhviaszból készült festékpasztát és szétzúzott földfestéket használ fel.

Forrás: Christoph Schönborn: Krisztus ikonja - Holnap kiadó - 1997. 6.kép
Veronika E. Schmitt OCD: A Kármel elfelejtett gyökerei - 97-98.

2010. október 10., vasárnap

22. Krisztus ikonok (1) "Mandilion" - "Akheiropoietosz" - "Nem kézzel alkotott"



"Midőn tisztaságos arcod vonásait megörökítetted, ezen ábrázolást az igaz Abgárhoz küldted, aki hőn áhított Téged látni,
Ki Istenséged szerint a kerubok számára is láthatatlan vagy..."

"...elküldted az isteni kezed által írott levelet Abgárnak, ki üdvösséget kért a Te isteni arcod hasonmásától és gyógyulást a maga számára."

((Az esti istentisztelet sztichirája, 8. hang; hajnali istentisztelet sztichirája 4. hang)

Az egyházi hagyomány megerősíti, hogy a Megváltó első ikonja a Megváltó földi élete során keletkezett. Ez a képmás, amelyet a Megváltó "Nem kézzel alkotott" képmása néven ismerünk.
Krisztus első képmásának történetét, (legendáját) mindenekelőtt a Megváltó "Nem kézzel alkott" képmásának ünnepére (augusztus 16.) írott istentiszteleti szövegek közvetítik.
A "Nem kézzel alkotott képmás keletkezésének bővebb ismertetése a Ménologionban található.

Ez röviden a következőképpen foglalható össze:
A leprában szenvedő edesszai király elküldte írnokát, Ananiást Krisztushoz egy levéllel együtt, amelyben azt kéri Krisztustól, hogy jöjjön Edesszába, és gyógyítsa meg őt. Ananiás festő volt, és Abgár megparancsolta neki, hogy ha a Megváltó nem tud eljönni, akkor fessen róla egy képet, és azt hozza el neki. Ananiás sűrű tömegtől körülvéve talált rá Krisztusra. Ráállt egy kőre, ahonnan Krisztust jobban lehetett látni, és megpróbálta lefesteni Őt. Mikor Krisztus látta, hogy Ananiás arcképet akar Róla készíteni, vizet kért, megmosakodott, kendővel megtörölte az arcát, és e kendőn megmaradt képmásának lenyomata. A Megváltó átadta ezt a kendőt Ananiásnak, azzal az utasítással, hogy a válaszlevéllel együtt vigye azt el annak, aki őt küldte. Ebben a levélben Krisztus megírta, hogy Ő maga nem megy Edesszába, mivel Neki azt kell teljesítenie, amiért elküldetett. Megígérte, hogy feladatának teljesítése után elküldi Abgárhoz egyik tanítványát. Miután megkapta az arcképet, Abgár meggyógyult a fő betegségéből...

A VI. században hallani először „nem kézzel festett” képmásokról. Közel-keleten: az edesszai mandylion a leghíresebb. Akheiropoitosz Krisztus-képnek tartották a kamuliánai kendőképet is…Az egyiptomi Memphiszben is őriztek egy csodás módon keletkezett Krisztus-kendőképet, amely a zarándokok beszámolója szerint dicsőségtől sugárzott. Ezeken kívül a korai középkorban meg jó néhány „nem kézzel festett”-nek mondott táblakép is forgalomban volt, mint amilyen a Vatikánban, a pápai magánkápolnában őrzött VI. századi ikon.

Krisztus arca szemből, a nyak és a vállak nélkül jelenik meg egy kendőn. Haja középen el van választva, mindkét oldalon a válláig ér. Szakálla (gyakran kétfelé osztott), a középen elválasztott hajnak néhány tincse a homlokába hullik. Még jellemző jegyei a vízszintes homlokbarázda, hosszú orrnyereg, v-alakú barázdával a felső részén, hangsúlyozott arccsont, keresztirányú vonal a nyakon.

A mandylion Konstantinápolyba érkezésének emlékét máig is ünnepli az orthodoxia augusztus 16-án, ekkor kerül felolvasásra az Abgár-legenda.

Forrás: Nacsinák Gergely András: A szem böjtje - Kairosz - 2003. - 205.o.
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája - Kairosz 2003. - 20.o.
Ivancsó István - Ikon és liturgia 19. - Krisztus -

2010. szeptember 16., csütörtök

20.Istenszülő ikonok (3) "Orange - Jel"; "Platytera - "az egeknél tágasabb"



"...az Úr maga ad nektek jelet:
Íme, a szűz fogan, és fiút szül,
és Immánuelnek nevezi el."
(Iz 7,14)

"Ez azt jelenti: Velünk az Isten."
(Mt 1,23)


"...Dicső és nagyszerű titok!
 Kit az egész világ magába fogadni nem képes,
Az egy szűz méhében helyezkedik el..."

Az Istenszülő a "Jel" (Platytera) a legtiszteltebb ikonok közé tartozik a keresztény keleten.
Az orosz hagyomány „Jel”-nek, „Znamenie”-nek mondja ezt az ábrázolást, a görögök viszont – Nagy Szent Vazul Liturgiájának szavaival – „az egeknél tágasabb” Istenanyának, „Platyterá”-nak nevezik.
Az Istenszülő „Jel” képmása, Izaiás jövendölésének (Iz 7,12) képi megfogalmazása: „Íme a Szűz fogan méhében, Fiút szül, Akit Emmánuelnek neveznek”, „ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23)

A „Platytera”, vagy másképpen a „Jel”-nek nevezett Istenszülő-ikon eredete a frontálisan ábrázolt, gyermekét az ölében tartó, egész alakos Szűz képe, a legarchaikusabb ábrázolásmódok közé tartozik. A római katakombákban is nagyon gyakran megtalálható az „orans” ábrázolás. (A felemelt két kéznek ez a gesztusa nem kifejezetten keresztény gesztus. Ismerték a pogány világban is, és az ókori Izraelben is – például a zsoltárok is néhányszor említik.)

A magasan az ikonosztázion felett a széttárt karral imádkozó, s a Megváltót a szíve alatt hordozó Istenszülő „Jel” ikonját úgy tekintjük, mint az imádság emblematikus megjelenítőjét. Az ábrázolás minden részlete lelkiséggel van átitatva. Az "orans" kéztartás nem illusztráció, hanem az ima belső cselekedetének megszemélyesítése, szimbóluma.
A kitárt karú Istenszülő mellén, külön dicsfénnyel körülvéve, a gyermek Jézus látható. Az ikonosztázionon a próféták sorának közepén van a helye, mintegy jelképeként a megváltásra várók hitének.
Az ikon misztikus tartalma így jellemezhető: prófécia, amely ószövet-
ségi előkép is egyben. Próféta volt, aki az idézett szöveget írta, és a próféták tartották életben a Megváltó eljövetelébe vetett hitet és sóvárgó várakozást. Ezt, a Megváltó tanainak hirdetését az Egyház vette át. Ezért ez az ikon az Egyház jelképe is, mert a megtestesült Úr úgy foglal helyet az Istenszülő kebelében, mint egy templomban és mint misztikus formában, az Egyházban.
A liturgikus himnuszok ugyanazt mondják el a költészet és dallamok segítségével, amit a kép a színek és vonalak nyelvén:

"Üdvözlégy, Istenszülő Mária,
leronthatatlan s mindenek felett szent templom,
mint a próféta kiáltja:
Szent a te hajlékod, és csodálatos az igazságban!"

(Dicsérjétek az Urat 147.o.)

Forrás: Nagymihályi Géza: A misztika térben, szóban, képben - Kairosz - 2004. 101-102.o.; Hitvallás, liturgia, ikon a keleti kereszténységben - Kairosz - 2000. 122-123. o.
Ivancsó István - Ikon és liturgia 18. - Istenszülő- Nyíregyháza - 2000.
Nacsinák Gergely András: A szem böjtje - Kairosz - 2003 - 213.o.

2010. szeptember 7., kedd

19. Az Istenszülő születése ikon


"A te születésed, Istenszülő Szűz,
örömet hirdetett az egész világnak,
mert belőled tündöklött föl az igazság napja,
Krisztus Istenünk..."

Az Istenszülő születésének tropárja, 4. hang (rész.)

Isten ajándéka a világnak: Mária születése (szeptember 8.)

Az Istenszülő születése ünnepének gyökerei valószínűleg az V. századra nyúlnak vissza. Jeruzsálemben ünnepelték először, a Beteszda-fürdőre épült templom felszentelésekor. Így az ünnep kezdete a Szűz Mária szülőházára épült templom felszentelése lehetett. Az Istenszülő születését Rómában a VII. sz. végétől tartják meg.
Az ünnep és az ikon szorosan egybekapcsolódik.
Az ikonosztázionon az úgynevezett ünnepsort az Istenszülő születése nyitja meg (a bizánci egyházban az egyházi év szeptember 1-jével kezdődik, s így az Istenszülő születése az első igazi nagy ünnep benne), s az Istenszülő elszenderedése zárja.

Hogyan kell ábrázolni Mária születését?
"Az Istenszülő születése - Házak, és Szent Anna, aki takarók között fekszik egy ágyon, párnával megtámasztva. Két leány tartja őt hátulról, elölről pedig egy harmadik leány hűsíti legyezővel, s más leányok az ajtókon át étkeket hoznak. Ismét más leányok, alant ülve, a gyermeket fürdetik egy medencében. Egy másik leány a bölcsőben lévő gyermeket ringatja." (Dionüsziosz da Furná - Az ikonfestészet kézikönyve.)

Az ikonunkon lévő jelenet nagyon gazdag. Szent Anna a középponti alak, aki ágyon ül egy párnával feltámasztva. Jobb oldalról leányok érkeznek meglátogatására. Ajándékokat hoznak a szülőasszonynak. Az ikon bal oldalán két asszony készülődik a gyermek fürdetéséhez.
Belső és külső teret egyaránt szemlélhetünk az ikonon. A ház belseje az, ahol a szülés történik. A háttérben lévő két hegyen Joákimot láthatjuk.
Mária az ikon előterében van, pici gyermekként bepólyázva. Sok hasonlóságot lehet felfedezni az ikonon a Karácsony ikonjával. Az ünnepet - liturgikus szövegeivel és ikonográfiai ábrázolásával - elárasztja a megtestesülésnek, a menny és a föld összeköttetésének a gondolata (ez alapvetően karácsonyi gondolat elővételezetten már itt, az Istenszülő születésénél megjelenik).
Az egész ikont, mint ahogy az Istenszülő születésének ünnepét is, az öröm árasztja el. "Az az öröm, amely mindannyiunké, hiszen az Istenszülő Szűz Mária Krisztus egyházának első tagja s az ősmintája. Ebben a minőségben ő a menny kapuja mindazok számára, akik általa üdvözülnek." (Suttner, E. DHR., "Die Ikonne von der Geburt der allreinen Gottesmutter", in Der Christliche Osten 3-4)
Az ikonon megfigyelhetjük a vörös szín használatát, ami mintegy kapuként borul az eseményre, s vezeti tekintetünket a gyermek Máriára, akit bepólyázva láthatunk a fürdető asszony karjaiban. Újszülöttként is ott van a feje körül a dicsfény, a glória, amely jelzi, hogy már ekkor Isten dicsőségének részese. De ott van ő a bölcsőben is, akit lábbal ringat egy leány, aki orsót tart a kezében.
Szent Anna az ikon középpontjában van, szülőágyas édesanyaként, fejét baljára támasztja, mély gondolatokba merülve. Az Istenszülő édesanyjának szentségét jelzi, hogy fejét glória övezi, s feje fölött a felirat: Szent Anna. Szent Anna Joákimmal együtt a házban is megjelenik az ikon bal oldalán.
Joákim fent a hegy két oldalán is látható, az esemény előzményeként (hasonlóan Szent Józsefhez a Karácsonyi ikonon) elgondolkodva, ill. amint az angyal (az apokrif evangélium szerint) álmában megjelenik.
Az ajándékokat hozó leányok a szülő Szent Anna felé indulnak, kezük mozdulata is ezt az irányt követi.

Az Istenszülő Szűz Mária szüleiről és születési körülményeiről semmi biztosat nem tudhatunk. Éppen ezért kezdtek el beszélni róla már a korai időkben, s így keletkeztek az apokrifek. Bennük nem a részletek fontosak, hanem az ott leírt történet tartalma és tanulsága. Így tehát arra kell odafigyelni, hogy Isten öröktől fogva munkálja az emberiség üdvösségét, és kiválasztotta hozzá az eszközöket is, melyek a megváltást szolgálják. Nemcsak prófétákat küldött, hogy ébren tartsák a megváltás reményét, hanem kiválasztott egy törzset is, amelyből a Megváltó származik. Őneki pedig édesanyát ajándékozott, hogy bizonyos időben, bizonyos helyen, bizonyos szülőktől megszülethessen az, akit ő öröktől fogva kijelölt arra, hogy a "menny kapujává" legyen. - Ezt mutatja be az Istenszülő születése ikonja, erről szól az ünnepe. Ezért áll olyan közel az ünnepi ikon a Karácsony ikonjához.

Forrás: Ivancsó István - Az ikon és liturgia 14. - Az Istenszülő születése - Nyíregyháza 2001.

2010. augusztus 31., kedd

18. Istenszülő ikonok (2) "Hodigitria - Útmutató"



"Tebenned örvendez, malaszttal teljes, minden teremtmény. Az angyali rendek s az összes emberi nem. Te, megszentelt hajlék, lelki édenkert s a szüzek dicsérete, kitől megtestesült az Isten, s gyermekszülött lett, bár öröktől Isten volt. Mert a te méhedet égi trónná alkotta, s bensődet a mennyeinél ékesebbé tette."
(Kathizmálion, 8. hang)

Ikonunk az "Odigitria" ("Hodégétria", Útmutató) típusu ikon. Az Istenszülő az "útmutató". (Az elnevezés Konstantinápoly azonos nevű monostorától származik.)
Az Istenszülő az ikonon úgy látható, amint bal karján tartja a Gyermeket, s jobbjával Krisztusra mutat. Egyenesen a szemlélő felé fordul. Ez az ikon szigorú és magasztos ábrázolás, melyen a gyermek Krisztus istensége különösen hangsúlyosan jelenik meg. Jézus jobbjával áldást ad, baljában tekercset tart.
A Hodigitria-típusnak megfelelően Isten anyja sötétvörös maphorionban, Jézus fehér, apró-mintás khitont, fölötte vörös-arany himationt visel.

A Hodigitria típusú Istenszülő-ikon krisztológiai dogmát fogalmaz meg képi nyelven. Jézus Krisztus, az örök Isten, valóságos emberré lett Szűz Máriától.
A Hodigitria típusú ikonon az Istenszülő egyik kezével Jézusra, szent Fiára mutat. Útmutató. Isteni Gyermekére, a megtestesült Isten Fiára mutat Mária, tehát arra, aki azt mondta magáról: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Majd pedig folytatta: "Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam". (Jn 14,6) Az Istenszülő tehát az Atyához, a mennyei dicsőségbe, az üdvösségbe, az ember örök céljába vezető utat mutatja meg. Amint a kánai menyegzőn mondja: "Tegyétek, amit mond" (Jn 2,6). Kézmozdulatával és szavával is Jézusra mutat.

Az Istenszülő arca édesanyai arc, ugyanakkor Mária az Anyaszentegyház képe is, amely az eljövendő üdvösséget hordozza. Tekintete az édesanyai szeretetről beszél; szemei pedig a végtelenre nyílnak, minden emberre figyelnek, minden fiának sorsát követik. Semmi sem tudja akadályozni ezt a figyelő tekintetet, amely által anyai gondoskodó szeretete nyilvánul meg.

Az ikonon fent két angyal látható, Szent Gábor és Szent Mihály.
Az ikonon való jelenlétük éppen arra buzdíthatnak, hogy az angyalok dicsőítő énekébe bekapcsolódhat az ember is.

"Angyalok sokasága
háromszor szent énekben magasztalja
a te Fiadat,
tisztaságos Szűz, téged pedig,
mint az ő tündöklő királyi székét
és élő palotáját,
s mint mennyei hidat, mely a földről
őhozzá vezet,
dicsőítünk mi, Szent Gábor arkangyallal
kiáltván:
Üdvözlégy, malaszttal teljes!"



Forrás: Ivancsó István: Ikon és liturgia (18) - Istenszülő - Nyíregyháza 2000. ,
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája - Kairosz 2003.

2010. augusztus 22., vasárnap

17. Az Istenszülő ikonokról



„Aki a Keruboknál tiszteltebb
És a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy,
Aki az Isten Igét sérületlenül szülted,
Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk”


Az idézet az Istenszülőhöz szóló legismertebb és leggyakrabban elhangzó dicsérő énekek egyike. Ez fejezi ki a leginkább az Istenszülő-ikonok tartalmát. Az Istenszülő ikonjai nem Mária és Fia evilági életének történeti bemutatását kísérlik meg, hanem azt a tényt ragadják meg, hogy Ő Istennek Szülője, és ekként része Isten üdvözítő tervének is. (Chrysostomos Pijnenburg)

Az első Istenszülő-ikonokat az egyházi hagyomány Lukács evangélistának tulajdonítja, aki Pünkösd után három ikont festett:
- az egyik, amit „Irgalmas”-nak, vagy „Eleuszá”-nak nevezünk, s amely az Istenszülő és a gyermek egymással való kedveskedését ábrázolja.
- A másik az ún. „Odigitria” („Utat mutató, Útmutató”) elnevezésű típusba sorolható.
- A harmadik ikon a gyermek nélkül ábrázolt Istenszülő deésziszben, vagyis Krisztus felé fordulva, az imádság gesztusával ábrázolva, ill. a harmadik tipusba sorolható az ún. "Platytera", vagy másképpen "Jel"-nek nevezett Istenszülő-ikon, amelynek eredete a frontálisan ábrázolt, gyermekét az ölében tartó, egész alakos Szűz képe.

Természetesen ezek az ikonok nem abban az értelemben tulajdoníthatók az evangélistának, hogy ő azt a saját kezével festette. …Lukács evangélista szerzősége ebben az esetben úgy értendő, hogy ezek az ikonok másolatai (pontosabban a másolatokról készült másolatai) azoknak az ikonoknak, amelyeket valaha az evangélista festett.
(Ebben az értelemben portréfestő Lukács: a négy evangélista közül ő az egyetlen, aki az anyaság körülményeiről és Jézus születéséről is beszél; szavaival "rajzol" hiteles képet mindezen eseményekről, s e tanúságtétel alapján aztán már képi ábrázolásokon is "körül lehet írni" a Szűz és a Gyermek lelki arcát.*)

Az apostoli hagyományt itt ugyanúgy kell érteni, mint az apostoli kánonok, valamint az apostoli liturgia esetében. Ezek nem azért vezethetőek vissza az apostolokig, mert őket maguk az apostolok írták, hanem apostoli jellegük és a nekik tulajdonított apostoli tekintély miatt.
…Ezen ikonok mindegyike visszavezethető a Lukács evangélista által festett prototípusokra. Ezzel az egyház annak a kegyelemnek és annak az erőnek a folytonosságát hangsúlyozza, amely kegyelem és erő ezen ikonok mindegyik másolatának sajátja, hiszen ezek a másolatok (a rájuk jellemző szimbólumokkal együtt) az Istenszülőnek ama valóságos vonásait elevenítik fel, amelyeket Lukács evangélista megörökített.

Forrás:
*Nacsinák Gergely András: A szem böjtje 214.o.
L.A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája – Kairosz – Paulus Hungarus – Budapest, 2003. 26;27;28.o.
Chrysostomos Pijnenburg protoierej: Az Istenszülő-ikonok különböző típusai és azok üzenete, előadás.

2010. augusztus 15., vasárnap

16. Az Istenszülő elszenderülése ikon 2.





Az ikonon Jézus egy fehér ruhába pólyázott kis alakot tart a kezében: Mária lelkét. Ősi ábrázolási módja ez a léleknek. A pólyának – éppen úgy, mint a betlehemi eseménynél – kettős értelme van. Egyrészt halotti lepel, ami Mária halálára utal, másrészt az újszülöttet takaró pólya, ami mennyei születésnapját jelzi.



Az ikonon történt ábrázolás felfelé tartó lendületének csúcsán, hármas dicsfénnyel körülvéve, ismét feltűnik az Istenszülő immár ülő alakja. Két angyal emeli a mennyek magasába a háromszoros dicsfénnyel körülvett Máriát.

Az ikonon három csoportban látszanak angyalok.
Az első csoport a Krisztus mandorláját övező áttetsző kékeszöld sávban látható. Két-két angyal áll tiszteletteljes tartással Krisztus felé fordulva, legfölül pedig egy-egy hatszárnyú szeráfot ábrázolt a festő. Azt hangsúlyozza ez a jelenet, hogy a mennyei dicsőségből szállott a földre Édesanyjáért a megdicsőült Úr.
Az angyalok másik csoportja az ikon felső részében kapott helyet. Mindegyikük egy-egy apostolt hoz felhőgomolyagban, kitárt szárnyakkal. …Mindegyikük testtartása a középpont, Krisztus felé irányul, aki az Istenszülő lelkét tartja a kezében.
A harmadik csoportot Mihály és Gábor arkangyal alkotja, akik hármas dicsfényben viszik a mennybe az Istenszülőt.

Az Istenszülő elszenderedése ikonján mind a tizenkét apostolt megjelenítette az ikonfestő. Sőt kétszer is ábrázolta őket. Az egyik ábrázolásuk a „felhők szárnyán” való megérkezésüket tárja elénk. Az ikon felső részében láthatók, amint egy-egy felhőgomolyagban hozzák őket az angyalok a szent eseményben való részvételre. Másodszor Szűz Mária ravatala köré festette meg őket az ikon festője. Három személyt különösen is fel lehet ismerni közülük. Az Istenszülő fejénél áll a szakállas Péter apostol, lábánál pedig a kopasz Pál apostol. Ott van még a szeretett tanítvány is, aki ráborul a ravatalra ugyanúgy, ahogyan a Titkos Vacsorán a Mestere keblére.

Az ikonon az eddig felsoroltak mellett még más személyek is látszanak: az apostolok mögött két oldalt egy-egy püspök, mögöttük pedig három-három asszony. Ábrázolásukkal az ikonfestő az egész egyházat meg akarta jeleníteni a képen. A két püspök konkrét személy. Az egyikük Timóteus efezusi püspök, a másik pedig Areopagita Dénes.

Az ikonon ábrázolt jelenet két oldalán egy-egy ház emelkedik. Ezek jelzik azt, hogy a szent város, a Sion hegyén épült Jeruzsálem a szent esemény befogadója.

Forrás: Ivancsó István: Az Istenszülő elszenderedése - Ikon és liturgia 16.. - Nyíregyháza, 1997.

2010. augusztus 10., kedd

15. Az Istenszülő elszenderülése ikon 1.



"Szülésedben a szüzességet megőrizted, elhunytodban a világot el nem hagytad, Istennek Szülője. Az Élethez költöztél át, mert Anyja vagy az Életnek, és közbenjárásaiddal megmented a haláltól a mi lelkünket." (Tropárion 1. hang)

"Az Istenszülő elhunytát", "mennybevitelét" nem mondják el a Szent Írások, de elbeszélését megőrizte az egyház emlékezete, és kifejeződik az ünnep ikonjában és Nagyboldogasszony liturgiájában, melyek rövid áttekintést nyújtanak erről a titokról.

Az ünnep elnevezése a bizánci egyházban „koimészisz”, vagyis „elszenderedés”, hiszen Mária halála olyan halál volt, amely azonnal a mennybe vezetett.
Jeruzsálemben megszakítatlan hagyomány őrzi azt a helyet, ahová Máriát eltemették, illetve testét időlegesen elhelyezték. Erre a sírra, amely a Getszemáni kertben van, a IV. század vége felé Teodóziosz császár, ill. Eudoxia császárné egy templomot építtetett. S a Mária-tiszteletnek éppen az ebben az ősi központjában augusztus 15-én történő ünneplésből származik az Istenszülő elszenderedése ünnepének dátuma. Innen terjedt el a VI. századtól az egész keresztény Keleten.

Bemutatásra választott ikonunk a XV. Század közepéről származik. Nagyméretű táblakép: 113 x 88 cm.

Első pillantásra feltűnik, hogy az ikon középpontjában nem az Istenszülő, hanem Jézus Krisztus áll. Mária, akinek az ünnep miatt az ikon középpontjában kellene lennie, alázatosan visszahúzódik, és átadja a helyet annak, aki felé mindannyiunkat vezetni akar. Ikonunkon Jézus alakja aranyló fényben tündöklik.

A kép felső harmada a mennye szférát ábrázolja, az alsó kétharmad a földit. Középpontjában a mandorla áll, benne az Istenszülő lelkét tartó Krisztussal és az angyalokkal, ezzel is a mennyre irányítva a figyelmet.
Az ikonon két ellentétes mozgás figyelhető meg. Az egyik körkörösen halad felülről lefelé. Az angyalok által hordozott felhőkön érkező apostolok mindannyian a középpont, Krisztus felé irányulnak. A másik mozgás vízszintes síkban halad alulról fölfelé: a kép alsó harmadában fekvő Istenszülő alakjából indul, majd a középpontban álló Krisztuson áthaladva a felső részben éri el csúcspontját, ahol a megdicsőült Istenszülő közbenjáró alakja látható.
Jézus és Mária alakja két vonalat egyesít: egy függőlegeset és egy vízszinteset, s a kettő találkozásából a kereszt formája adódik.

Az ikon összképén fontos szerepe van a fénynek és a színeknek.

A Krisztust körülvevő mandorla kékeszöld íve fölfelé irányítja a figyelmet, jelezve az Istenszülő mennyekbe vezető útját. A középen álló Krisztust, a dicsőség Királyát, aranyba öltöztette a festő, kifejezve, hogy a a megdicsőült Úrról van szó. A színek „párbeszéde” is a lényegről szól. A ravatalt övező sötét kékeszöld szín a földről indul, majd a narancssárga-bíbor – a szeretet tüzének színeként – a mennyei szférát jelölő, Krisztust körülvevő világoskékben éri el csúcsát. Egy lángnyelvnek fogható fel az ábrázolás, mely az ég felé tör, s az Istenszülő szeplőtelen testét a menny felé irányítja. A közepében magasodó Krisztus alakja kifejezi, hogy ő legyőzte a halált, s a mennyei dicsőség örök lakója, ahová magával viszi Édesanyját is.

Az Istenszülő elszenderedése ikonográfiai ábrázolásának hármas jelentése van:
(vö. EGLOFF, T., „Entschlafung der Gottesmutter”, in Der Christliche Osten 3-4 (1985) 75-76.o.)

1. Mária személyes sorsa – Az Istenszülőnek a földi életből való eltávozása a mennybe, Istenhez való hazatérés.
2. Minden keresztény ember jövője – Az ikon azt is bemutatja, hogy minden keresztény emberre ugyanaz a sors vár, mint Máriára, ha Krisztus kezébe helyezi a lelkét.
3. Az egyház ősképe – A hívek példaképeként Mária az egyház ősképe is. Őbenne az egyház egy tagja már a beteljesedésbe jutott, ahová az egész egyház tart. Az Istenszülő ábrázolását így az egyház képeként lehet felfogni: Krisztus az egyház középpontjaként Máriával, a hívek példaképeként, körülvéve az angyalokkal, apostolokkal, püspökökkel, egyházatyákkal.

­Forrás: Ivancsó István: Az Istenszülő Elszenderedése - Ikon és liturgia 16. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk - Szent István Társulat -Bp. 1984. 387.o.

2010. augusztus 6., péntek

14. Az Úr Színeváltozása ikon II.




"Átváltoztál színedben a hegyen, Krisztus Istenünk,
megmutatván tanítványaidnak dicsőségedet,
amennyire láthatták.
Tündököljön reánk is, bűnösökre,
a te örökkévaló világosságod!
Az Istenszülőnek könyörgései által,
mindeneket megvilágító Urunk,
dicsőség néked!"


(Az Úrszínváltozás tropárja, 7. hang)

Az ikon a középpontba a fénytől ragyogó Krisztus alakját állítja. Uralkodói módon és fényt árasztva áll Krisztus az ikon közepén. A fény Jézus Krisztus isteni nagyságát jelenti, ugyanis az Úrszínváltozásnál Krisztus a feltámadás utáni állapotában mutatkozik be. Krisztus ragyogó ruhája ezért a feltámadási ikonon látható fehér ruhához hasonlítható. A legmagasabb fokú fehérségről, tündöklésről van itt szó. Ez a fény az Úr, aki a három sugárban - Szentháromság jelképe - nyilatkozik meg, a világra irányul. Krisztus alakja a mennyei szférában van, de lába a földet éri. A sugarak belőle indulnak s érik el a tanítványokat.

Krisztus az isteni és emberi természet metszéspontjában van.
A kiválasztott apostolok részesei lehettek egy kis időre a Krisztusból áradó ragyogásnak, amikor átsugárzott emberségén az istensége.

Az ikon felső részén, Krisztus két oldalán Mózes és Illés áll, az evangéliumi leírásnak megfelelően.Tiszteletteljesen álló alakjuk szintén fényt sugároz, de nem ugyanolyan mértékben, mint Krisztus: ők csak visszatükrözik az ő dicsőségét.

Az ikonon Mózes, Jézus jobboldalán álló alak. A szakálla rövid, arca fiatalos. Tiszteletteljes testtartással hajlik meg Mózes Krisztus felé, kezében tartva, mintegy átnyújtva a Törvény könyvét, miközben azt nézi, akit sok próféta és igaz vágyott látni, és nem látta. (vö. Mt 13,17)

Az ikonon a baloldali alak Illés, akinek hosszú haja és hosszú szakálla van. Míg Mózes a Törvényt jelképezi, Illés a prófétákat. Jobbjával Krisztusra mutat. Gesztusában benne van az összes próféta tevékenysége: a Messiást, az Üdvözítőt előre jelezni és bemutatni az embereknek.
Mózes és Illés azért jelenik meg a Tábor-hegyen, mert az Ószövetségben ők ketten találkoztak az Úrral.

Az ikon alsó részén a három kiválasztott tanítvány, Péter, Jakab és János látható. Ők a vándorló egyház még nem tökéletes tagjai. Ők voltak azok, akiket Jézus a többi tanítvány közül kiválasztott, hogy náluk hamarabb, már földi életükben megláthassák isteni nagyságának fényét. Még ők sem állhattak meg azonban egyenesen az átváltozott Krisztus előtt, nem tekinthettek egyenesen az ő világosságába. Ők a tanúi ennek a nagy eseménynek. Testhelyzetük mindazt bemutatja, amiről az evangélium tudósít. Tulajdonképpen az apostolok úgy megvakulnak Jézus dicsőségének sugárzásától, mint amikor a szemet nagyon erős fény kápráztatja el. Ezt láthatjuk az ikonon: Jakab és János a földre borulva alszanak, kezüket fejük alá téve. Péter viszont már abban a helyzetben van, amikor éppen felébredt és szól Jézushoz.

Az evangéliumi elbeszélés utolsó verse egy fénylő felhőt említ, mely beborította az apostolokat, és ebből a felhőből ezt a hangot hallották: "Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!" (Mk 9,7b) A színeváltozás éppúgy teofánia, mint Krisztus megkeresztelkedése.

"Az Atya beszél, a Fiú ragyogástól sugárzik, a Lélek a fénylő felhővel föd be..." (Petrus Venerabilis -cluny apát, aki kolostort építtetett a Tábor hegyén.)
Amikor megjelent a fénylő felhő és a felhőből az atyai szózat hangzott, "arcra borultak a tanítványok".

Az Úrszínváltozás Krisztus második és dicsőséges eljövetelének is az előképe.

Forrás: Ivancsó István: Úrszínváltozás - Ikon és liturgia 5. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk- Szent István Társulat - Bp. 1984.

2010. augusztus 5., csütörtök

13. Az Úr Színeváltozása ikon I.




Jertek, menjünk fel az Úr hegyére,
s a mi Istenünk házába,
és lássuk az ő színe átváltozásának
dicsőségét,
mint az Atya egyszülött Fiának
felmagasztalását;
és világosságából merítsünk világosságot,
s fölemelkedve lélekben,
az egyvalóságú Szentháromságot
énekeljük mindörökké!


(Aug.6-án lítiai sztihira, 5. hang -Énekeskönyv, 796-797)

Az augusztus 6-án ünnepelt esemény magyar elnevezése - Úrszínváltozás, amely azt jelenti, hogy Jézus Krisztus emberi testén átragyogott az istensége. Istenségét nyilvánította ki a kiválasztott apostoloknak az ószövetségi nagy alakok, Mózes és Illés jelenlétében. Nem sokkal a szenvedése előtt jövendő országának dicsőségéről tanúskodik.

Úrszíneváltozás ikonján a festő-mintaköny leírása szerint láthatjuk:
Egy hegy három orommal; a középsőn áll Krisztus, fehér ruhában, áldást adva; körülötte fénysugarak; a jobboldali csúcson Mózes, a kőtáblákat tartva, a baloldalin Illés próféta: mindketten imádságos testhelyzetben vannak és Krisztust szemlélik; Krisztus alatt Péter, Jakab és János, amint a földre estek, s szinte önkívületben néznek fölfelé; hátul a hegy egy része, melyre Krisztus három apostolával megy fölfelé, s mutatja nekik a hegy csúcsát; a hegy egy másik részén ismét az apostolok, amint félelemmel jönnek lefelé, hátra tekintve, s mögöttük ismét Krisztus, aki megáldja őket. (Mt 17, 1-8; Mk 9, 2-8; Lk 9,28-36)

Az itt bemutatott ikon Feofán Grek iskolájából származik, a XV. századból. Az ikonográfiának azt a sajátosságát tükrözi, hogy az eseményeket "szinopszisban", egy képen megjelenítve mutatja be. Ezért nemcsak a fő eseményt, magát az Úrszínváltozást ábrázolja, hanem azt is, hogy Krisztus fölmegy kiválasztottaival a Tábor-hegyre, majd azt is, hogy lejönnek onnan.

Az ikont teljesen elárasztja a fény. Semmiféle árnyék nincs rajta. Nem egy fényforrásból származik a világosság, hanem Krisztus személyéből. Az ábrázolt többi alak is belülről árasztja a fényt, a krisztusi fényből való részesedés révén.

"A hagyomány szerint a Szentlélek vezérlő jelenléte éppen magának az ikonnak fényességében nyilvánul meg; a Szentlélek jelenléte az, ami elnyom minden meghatározott fényforrást az ikonográfiai ábrázoláson." (Evdokimov, P., Teologia della belezza. L'arte dell'icona, Roma 1981, 278)

Ikonunkon az istenismeret három foka van Krisztus alakja körül. A fény, az Úr: a kinyilatkoztatás; a körök a felhőt jelképezik; a sötét középpont a "ragyogó" árnyék. A sugarak a sötét központból kifejező módon törnek elő, melyek a Krisztus alakja körüli ragyogást létrehozzák.

Az Úrszíneváltozás ikonja a fényről szól,.. az isteni ragyogás megnyilvánulásáról, az idő nélküli dicsőségről... Az ikont nem nézni, hanem szemlélni kell.

Az ikon szerkezete alapvetően azt mutatja be, hogy az élet teljessége, amit a kör jelez, Krisztus alakjából sugárzó fény formájában jelenik meg; nem önmagában zártan, hanem mozgásába belevonja az egész teremtett világot, s különösen az embert. Ez a találkozás, ami az öröm forrása, a háromszöggel jelzett hegyen történik. A háromszög az ég és a föld találkozásának egyetemes szimbóluma. Itt az isteni jóakarat kiáradásának helye, s ugyanakkor az emberi erőfeszítésé is, hogy felemelkedhessen oda. Az isteni és az emberi találkozását jelzi az a két háromszög is, amely a Krisztust övező tündöklő fényességben nagy csillagként jelenik meg. A két háromszög csúcsával hatol egymásba, így lesz belőle csillag.

Forrás: Ivancsó István: Úrszínváltozás - Ikon és liturgia 5. - Nyíregyháza, 1997.
Krisztus közöttünk - Szent István Társulat - Bp. 1984.

2010. július 28., szerda

12. Szent Illés próféta mennybevétele ikon




"Amikor az Úr azt akarata, hogy Illést a forgószél fölvigye az égbe...

...S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.
(2Kir 2,1a; 11)


Illés próféta földi életének utolsó eseménye, a tüzes szekéren való mennyberagadtatása. A próféta ezen az ikonon szekéren látható, melyet néha csak egy kerek rozetta jelképez. A szekeret négy tüzes, lángvörös, szárnyas paripa emeli a magasba. Prófétai alakját és a szekeret ovális vagy köralakú tűzkorong veszi körül, melyet a felső két szélén két angyal tart. Az egyik rendszerint harsonával jelenik meg, arra utalva, hogy Illés az Utolsó Ítéletkor Krisztussal együtt fog újra megjelenni.
Gyakran az is látható az ikonokon, amint Elizeus megpróbálja visszatartani mesterét, belekapaszkodik Illés köntösébe, de már csak azt tudja visszahúzni, Illést pedig tovaragadják a tüzes paripák.

A jelenet hegyes, sziklás tájon játszódik le, de az előtérben gazdag vegetáció látható. A növényeket egy barlanból fakadó kis forrás táplálja, utalásként Illés esőt kérő imádságának meghallgatására.
Ezt a helyet használja fel gyakran az ikonfestő egy másik epizód felidézésére is: angyal ébreszti fel a rekettyebokor árnéyékában alvó Illést, enni és inni ad neki, mivel hosszú út áll előtte. A keresztény szemlélet méltán látja ebben a jelenetben a Getsemáné kertjében Krisztusnak szolgáló angyal előképét. Az ikonfestő ezt az összefüggést egyszerűen és érthetően úgy fejezi ki, hogy keresztet rajzol a fekvő próféta mellé.

Illés próféta alakja önálló ábrázolásain kívül megjelenik az Úr Színeváltozása ikonjain. A próféta ezeken mindig a Tábor hegyén megdicsőülő Krisztus jobb oldalán látható.

Forrás: - Illés próféta a keleti ikonográfiában - F.A.; megjelent: Egyházi Krónika, 1970. július-augusztus

"...Ez Illés, a próféta. Egyszerre fény, láng, cselekvés. Lelkülete élő valóság, amely átmegy Elizeusba (2Kir 2,15), és aminek továbbélését Jézus jelzi Keresztelő Jánosban (Mt 11,14). Olyan lelki örökség ez, amelyet magáénak vall a kármelita hagyomány és feladatául tűzi ki, hogy megőrizze és átadja." (P.Marie-Eugéne a Thérése de l'Enfant Jésus, Docteur del l'Amour - Editions du Carmel, 1990)

2010. július 19., hétfő

11. Szent Illés próféta ikonja


Azt mondta az Úr: "Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtőzz el a Kerit pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad." Tehát elment és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment és a Kerit pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.
(1Kir 17, 2-6)

Szent Illés próféta emlékünnepének liturgikus himnuszai költői emelkedettséggel vallják:

"Üdvözlégy földi angyal, és mennyei ember, Illés nagy próféta...".

"Nagy szélvész és villámlások után, lágy szellő susogása között hallád az Úr szózatát, ó boldog Illés, ki reád értelmi világosságot árasztott, a forgószél által röpített tüzes szekéren pedig csodálatos módon az égboltozatot áthaladtad, ó isteni ihlettségű próféta."

Ikonográfiai ábrázolása tiszteletének elterjedtsége miatt, nagyon szeretágazó.
Az évszázadok során kialakult képtípusokat három nagy csoportra oszthatjuk: Az első Illés próféta arcképe, a második az ún. életrajzi jelenetekkel bővített típus, a harmadik pedig a próféta mennnybe-
ragadtatásának ábrázolása.
Legelterjedtebb ikonjai között van az ún. "A holló által táplált Illés" - Egy barlang, s benne ülő Illés próféta, állát kezébe hajtva, könyökét pedig térdén tartva. A barlang fölött egy holló, amely feléje néz és csőrében egy kenyeret tart. Arca aszketikus, testét egy kék színű, bokáig érő tunika borítja, és egy felső, bundához hasonló vöröses köpeny.

Önálló egészalakos ábrázolása ritkább, pl. egy, a sinai Szent Katalin kolostorban 1200 k. keletkezett, amelyen orans kéztartással várja a kép jobb felső sarkában látható hollót. A prófétának hatalmas erőteljes alakja van az ikonon.

Elterjedt ábrázolása még, amint az angyal által vezetett négylovas tüzes szekér elragadja az égbe, miközben prófétai köpenyét Elizeusra hagyja.

Festő-mintakönyven szereplő felsorolás szerint a következő ikonjai ismeretesek még: - Illés, aki megáldja az özvegyasszony fiát, - Acháb találkozásra jön Illéssel, - Illés az imádságával tüzet hozott le az égből, mely elégette az áldozatot, - Illés, aki megöli a szégyenteljes papokat, - Mivel Illés elaludt egy növény alatt, egy angyal felkelti őt, hogy egyen, - Illés, aki felkeni Elizeus prófétát, - Illés, aki köntösével megüti a Jordán folyót, - Illés mennybevétele.

Irodalom:
Szent Illés próféta ünnepe - http://magyarorthodoxia.org/page/5/8/7.aspx
Szent Illés próféta hagiografikus ikonja (XVII. sz. II. fele, Athén, Benáki Múzeum)
http://www.parochia.hu/Segedanyagok/OlvasoinkIrtak/Illes_hagiografikus_ikonja.htm

Nagymihályi Géza: A Nagyböjt szakrális kultúrája a keresztény keleten - Hajdúböszörmény, 2001.

2010. július 15., csütörtök

10. S. Maria della Bruna



A Kármel remetéinek imája

Ó, boldog Anya!
Mi annyira vártunk Rád,
ki Rendünk alapítója vagy,
ki tökéletesen megszervezted és vezetted azt.
Mind leborulunk előtted, ó teljesen szent,
a kármelita család első Anyja!
Mi, akik ezt a hegyet lakjuk
mind forrásaidnál oltjuk szívünk szomját.
Őszintén beismerjük, hogy
a te kezed vezet,
a te segítséged támogat minket
a te fényed világosít meg minket.
Alakíts át minket Beléd, életünket a te életedbe.
Maradj tehát közöttünk, kegyes Úrnőnk.
Ó, Mária! Karjaid közt keresünk menedéket.
Szükséges, hogy az Anya együtt lakjék gyermekeivel,
a mesternő tanítványaival,
a priornő szerzeteseivel,
az Úrnő alattvalóival. Ámen


"A Kármelhegyi Szűzanya szava... áldott valóság! ...Feléd fordul, a szemedbe néz, és a szívedbe önti a mennyországot. Hallgasd csak: "Bevittelek titeket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek." (vö. Jer 2,7) - Marcell atya

Az első Kármel-hegyi remeték egy ősrégi kis kápolna köré csoportosultak, Szűz Mária oltalma alá helyezve magukat. Minden bizonnyal már akkor tulajdonukban volt egy Mária-ikon, amelyet tisztelettel öveztek s éppen ősi mivolta miatt azt is - a bizánci hagyomány szerinti festő evangélistának - Szent Lukácsnak tulajdonították. Amikor az iszlám előrenyomulása miatt menekülésre kényszerültek, s Európa szerte sorra alapították kolostoraikat s építették templomaikat, Nápolyban a S.Maria del Carmine templom apszisában ma is tisztelt 1300 körüli 110x180 cm méretű, temperával festett fatáblaképet helyeztek el s ezt az ikont “S. Maria della Bruna” - nak nevezték, ráruházva az ősi eredeti jellegzetességeit, mely esetleg egy korábbi, ma már számunkra ismeretlen ikont feltételez. A rendi tradíció szerint magáról Kármel-hegyéről hozták Nápolyba a szent hegy remete-szerzetesei. Az 1500-as jubileumi szentévben a nápolyi zarándokok kegyes kegyképüket processzióval vitték Rómába, ahol csodás események történtek az ikon kultuszának kapcsán, s attól kezdve még inkább elterjedt a nápolyi Kármel kegyképének tisztelete. (Pál atya)

Forrás: Kármel újság 2001. XIII. évf. 8-9.sz. 20-22.o.

*Veronika E. Schmitt OCD, A Kármel elfelejtett gyökerei, Magyarszék, 2009.

2010. július 13., kedd

9. Madonna dell' Arco ikon közelebbről





Örvendezz, le nem nyugvó Csillagok Anyja,
Örvendezz, titokzatos Napnak Hajnala.
...Örvendezz, érintetlen Menyasszony!

(Akathisztosz Hymnosz - 5. ikosz-ból)

A XV. sz.-i ikonunkon, a Madonna dell' Arco ikonnal való összehasonlításnál megfigyelhetők hasonlóságok és különbségek.

A Madonna dell' Arco összehasonlításánál megfigyelt különbségek nagy valószínűséggel az olasz-krétai Galaktotrophousa ("tejjel tápláló") egy változatának befolyására is utalnak, amelyet gyakran készítettek a XV. és a XVI. század folyamán. A Madonna dell' Arco ikonográfiailag és jelentéstanilag összetett változatainak kialakulása a XV. század folyamán, talán összefügg a Szűz és a Gyermek más ábrázolásaival is, melyekből új kiegészítéseket vettek át.

A hasonlóságok között említhetők a következő ikonográfiai elemek:

- a Gyermek felegyenesedett testének háromnegyedes elfordulása anyja felé
- a Gyermek anyja állát érintő jobb kezének gesztusa
- a Gyermek bal kezének részlete, amellyel anyja köpenyének szélét fogja
- a Szűz átcsúsztatott keze a Gyermek keresztezett lábain

A különbségek és eltérések közül említhetők:

- a Gyermek válla fedetlen, ill. a Madonna dell' Arco-n be van fedve egy áttetsző ingujjal
- a Gyermek egy szorosan teste köré csavart és a bal lábát befedő arany-zöld himationt visel, míg a Madonna dell' Arco-n a lába fedetlen marad és a himation színe itt bíbor-arany
- a Szűz bal keze a Gyermek derekát tartja, míg a Madonna dell' Arco-n a Gyermek bal karja alá van becsúsztatva


a Madonna dell' Arco-ról bővebb leírást találhatunk olasz nyelven: http://www.adama-art.com/ru/mediabiblio/icone-di-puglia-e-basilicata/102

Forrás:
- Chrystanthe Baltoyianni: Icons Mother of God - Adam Editions-Athen, 1994. - The Virgin Glykophilousa no. 17. Second half of the 15th century. részlet. ford.: M.Andrea

2010. július 2., péntek

8. Istenszülő ikonok (1) "Gyengéden szerető" (Glykophilousza) XV.sz.



Verssorok a gyengéden szeretőhöz:

"Szüntelenül szereted kezeiddel körbeölelve
azt, aki kézen fog téged, világ Úrnője;
kérleld meg őt azokért, akik téged dicsőítenek
és hittel Istenszülőnek vallanak."

(Dionüsziosz da Fourná - Az ikonfestészet kézikönyve)

A Glykophilousa (gör.), "Gyöngéden szerető", Gyöngéden csókoló" ikon-típus Máriát ábrázolja, amint arca szorosan a Gyermek Jézus arcához simul, ill. ahogy megcsókolja. Ez az ikontípus, mely a bizánci hagyományban nagy népszerűségnek örvend, s melynek talán legismertebb példája a "Vlagyimiri Istenszülő"-ikon, egyúttal az emberi lélek misztikus istenközelségének talán legszebb jelképe is. (pl. Panagia Glykophilousa ikonja, Athosz)

Ikonunkon(1) egy nagyon fényezett arany alapon és mélyített keretbe foglalva láthatjuk a Szűzet Glykophilousa változatában. Mindkét karjában és a baloldalán tartja a Gyermeket, nagyon közel magához, úgy, hogy a Gyermek arca egy kissé hozzányomódik az ő arcához. A bal karjával, melyet a maphorionja* takar és csak a hosszú újjait fedi fel, átöleli a Gyermek testét. A jobb keze át van csúsztatva a lábai között. A Gyermek Krisztus, gyermekarccal és kövérkés kezekkel az anyja karjaiban fészkel, bal kezével maphorionját fogja és a jobb kezével megérinti az állát. Egy szorosan a teste köré csavart arany-zöld himationt* visel, amelyből csupasz bal karja és a bal vállának egy része kilátszik. A himation hegyes redőzött vége a háta mögött leng. Mindkettőjük glóriáján mélyített beütések láthatók inda díszítéssel.
Ez az ábrázolás, melyben a Gyermek háta háromnegyeddel a néző felé van fordítva és a jobb keze az anyja álla alatt van, jelzi az ikonográfiai függését egy korábbi Bizánci modelltől.
Szoros összefüggésben van a Kykkosi Szűz ciklussal, amit módosítottak a Madonna dell'Arco típusu ikonokban.

Jobbra(2) képen látható a Madonna dell'Arco-i ikon.

*Maphorion - Az Istenszülő és a szentek köpenye. A Szűzé általában bíborvörös (a hagyomány szerint ez annak a királyi jellegnek a jelképe, amelyet az ember Kriszus megtestesülése által nyert el).
Csillagok - A három csillag, amelyek a ruházat fejrészén, valamint kétoldalt a vállakon láthatók, az Istenszülő háromszoros szüzességére utalnak: szülés előtt, a szülés alatt és a szülést követően.
*Himation - Az alsó ruházat. A kék színe a teremtettnek, azaz az ő emberi mivoltának a kifejezése, tehát arra utal, hogy Isten Szülője ember, akit a Szentlélek ereje árnyékolt be.
(A Krisztus ikonokon e két szín az alsó- és a felsőruházaton pont fordítva figyelhető meg. Krisztus vörös színű alsóruházatot visel, felette pedig kék himationt, ami annyit jelent: Isten, Aki emberi természetbe öltözött).

Források:
- Chrystanthe Baltoyianni: Icons Mother of God - Adam Editions-Athen, 1994. - The Virgin Glykophilousa no. 17. Second half of the 15th century. részlet. ford.: M.Andrea
- Nacsinák Gergely András - Áthosz a Szent Hegy - Filotheu - 97.o.
- Chrysostomos Pijnenburg protoierej: Az Istenszülő-ikonok különböző típusai és azok üzenete, előadás. Bővebben: http://magyarorthodoxia.org/print/5/16/1.aspx

2010. június 25., péntek

7. Szent Péter és Pál ikonja



Június 29-e a két nagy apostol, Péter és Pál, Krisztus tanítványainak ünnepe. E két nagy szentnek a keresztény hit terjesztése és az Egyház megszilárdítása volt a feladata. Az ikonon (1) a két tanítvány egy kis bizánci templomot tart a kezében az egyházat szimbolizálva, mert mindkét apostol sarokköve Krisztus szent egyházának. A két ünnepelt hite mutatja az egyház egységét, amely Péter missziós munkája a zsidók között, Pál missziós munkája a nemzetek és a pogányok között. Osztoztak a küldetésben, osztoznak a dicsőségben.
Forrás: http://vatopaidi.wordpress.com/2009/06/29/των-αγίων-αποστόλων-πέτρου-και-παύλου/

A (2) ikonon Péter és Pál apostolok összeölelkezése látható. Az ehhez tartozó verssor a következő:
Amikor Péter és Pál összeölelkezik.
Péter kívánja a társtanítvány tiszteletre méltó
látványát, találkozásra siet vele.
Meglátva Pál őt,
kitárt kézzel fogadta a barátját.

Forrás: Dionüsziosz da Furná - Az ikonfestészet kézikönyve. - Athanasiana 17. (Szent Athanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola folyóirata)

Torpárion, 4. hang:
Apostoloknak elöljárói, és földkerekségnek tanítói, járjatok közre a mindenek Uránál, hogy ajándékozzon békét a földkerekségnek, és a mi lelkünknek a nagy irgalmat.

Köszönjük Magdi az értékes hozzászólásodat. És szemléljük nagy szívvel a "Péter és Pál apostolok összeölelkezése" ikont.