2012. január 26., csütörtök

56. "Ó nimfák, Júdeának leányai!"



18., és 19. versszak.

Ó nimfák, Júdeának leányai!
Míg a virágok s rózsatők között,
Az ámbraillat árad,
A külvárosban tartózkodjatok,
S ne illessétek küszöbünket.

Lelkem Drágája, ó rejtsd el magad,
S tekinteted vesd a hegyekre
És róla mit se szólj,
Hanem nézd annak társait,
Ki távol szigetekre költözik.

A szabadságot kéri a lélek.
Hiszen úgy érzi magát testében, mint egy börtönben. Nem azt teszi, mint amit szeretne.
Ezért a szabadságot Jegyesétől kéri.

Az érzékiség, a kívánság, a vágy, a képzelgés rendetlenségeitől akar szabadulni.
A nimfák jelenítik meg őket, akik a város kültelkein tanyáznak.

A virágok, a rózsatők pedig az erényeket jelölik.
Az ámbraillat pedig Jegyesének a Lelkét.

Figyelemmel tekint Jegyesére. Szemléli Őt.
A talith-tal, a zsidó imádság kultikus tárgyával.
Erre van alapozva az ő élete.

A hegyeken visszatükröződik a három isteni erénynek a színe: piros fehér zöld.
Az ebben való életet kéri.
A lélek indul a távoli szigetekre, Jegyeséhez, az Ismeretlenbe.
A tenger kékje ihleti a lélekben a távoli szigetekre való távozás gondolatát.
A kék szin az isteni világ.
A élek Szerelmesét szemléli dicsőségében.

Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét!
Azt kéri, hogy az erényeket nézze őbenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése